Magánügy, vagy sem?!

Nagyon sok ember állítja manapság: élesen el kell különíteni egymástól az Istennel való kapcsolat és a többi emberhez fűződő viszony kérdéseit. ?A vallásosságom szigorúan vett magánügyem? ? hangoztatják -, de a szomszédommal való perlekedésem is a magánügyem. Kinek mi köze hozzá, hogy templomba járok, s kire tartozik, hogy a szomszéddal, vagy a feleségemmel fél éve nem beszélek?!?

Csakhogy erre a Biblia azt mondja: ha Krisztussal élek azt az egész környezetemnek tapasztalnia kell.

Kornya Mihály mondta el: egy hírhedten részeges ember kérte felvételét az egyik gyülekezetbe. Arra a kérdésre, hogy a környezete tapasztalta-e a változást, a megtérést az életében, határozott igennel felelt. Megkérdezték tőle: “Aztán ki volt a legelső, aki észre vette, hogy megtértél?” Mindenki arra számított, hogy a feleségét említi majd, aki sokat szenvedett és sokáig tűrte férje randalírozásait. Ám ő azt mondta: elsőnek a kutyám vette észre. Amikor részegen hazaértem, a kutyámba mindig belerúgtam. Ha jönni látott, vinnyogva rohant az udvar másik végébe és szűkölve lapult a földre. Most a kapuban vár, mert tudja, hogy simogatásra számíthat.

Ez az ember valóban megtért. A környezetem minden tagjának azonnal tudnia kell, hogy keresztyén lettem. Ha nem így van, fabatkát sem ér a keresztyénségem. Magánügynek tekinteni a hívő életet, azt jelenti, hogy figyelmen kívül hagyom az Isten által rendelt szabályokat. Az ilyen keresztyénség fából vaskarika… Azaz az eredeti címke alatt hamisítvány rejlik.

Korunk piacain ? s sajnos nem csak ott – hemzseg a kisebb-nagyobb mértékben hamisított áruk tömege. Az elmúlt években hamisnak bizonyult már a paprika, a bor, a kávé, a rádió, a telefon, a cipő, a póló, sőt a hologrammal ellátott CD és videokazetta. S ugyanez a jellemző a szellemi életre is. Hamisított öröm, szerelem, izgalom és félelem kelleti magát mindenütt.

De miért vagyunk vevők ezekre? Mert valami olyasmit akarunk megszerezni, ami nagyon drága, de nem akarjuk megadni az árát. Elhiszzük, akarjuk hinni, hogy ugyanahhoz jutunk hozzá, csak éppen sokkal olcsóbban. Aztán dühöngünk, ha kiderül, hogy ?az olcsó húsnak híg a leve?.

Hamisnak bizonyulhat a manapság oly nagy reklámkampánnyal hirdetett keresztyén életforma is. Hiányzik belőle az igazi tartalom, a Krisztust váró, az elszámolásra készülő alázatos lelkület, de annál nagyobb körülötte a csillogás, a hangzavar.

Újra és újra rácsodálkozok egy gyönyörű kifejezésre, melyet Péter apostol használ első levelében: “Istenre néző lelkiismeret”. Mialatt Krisztust várom vissza, ez a Szentlélek által áthatott és az ige által naponta tisztogatott lelkiismeret lehet bennem az a műszer, amely betölti azt a szerepet, amit egy repülőgépen, vagy tengerjáró hajón a navigációs berendezés.

Távolról sem állíthatom, hogy életem eseményei nincsenek kihatással a családomra, vagy a gyülekezetemre. A gyülekezet Isten hadserege, s csak akkor tud hatékonyan működni, ha valóban egy célért, egy lelkülettel él. Hadd világítsam ezt meg egy példával:

Valamikor kapus voltam, s van egy-két olyan mérkőzés, amely örökre az emlékezetembe vésődött.

Egy fontos mérkőzés vége felé egy igen erős lövés jött a kapura, s én vetődve igyekeztem azt hárítani. Ám az egyik sporttársam az utolsó pillanatban még bele tudott érni a labdába, s az az ellenkező sarokba vágódott. Mondhatná valaki: szegény fiú, nem tehetett róla, ő csak segíteni akart!  S ez így is van. Csakhogy attól még a bíró a gólt megadta, az ellenfél előnyhöz jutott, a meccset elveszítettük.

A bűnnel is így vagyunk. Néha ugyan jó szándékkal teli buzgalommal teszünk dolgokat, de figyelmen kívül hagyjuk, nem tartjuk be az Isten által rendelt játékszabályokat, Isten iránymutatását, s abból az következik, hogy az eredmény: lelki veszteség.

Ha valaki az olimpiai döntőben 6 másodperc alatt futná a 100 métert, de ellenkező irányban, mint amerre a kijelölt cél van, soha nem tekintenék bajnoknak. Érdekes módon még senkinek nem jutott eszébe, hogy ezt megtegye… Talán azért, mert tudta, hogy a versenypályán nincs apelláta.

Pál apostol is tudta ezt, ezért így figyelmeztetett minket a Timóteusnak írt második levelében: ?Ha pedig versenyez is valaki, nem nyer koszorút, ha nem szabályszerűen versenyez.? János apostol is erre teszi a hangsúlyt: ?Gyermekeim, senki meg ne tévesszen titeket: aki az igazságot cselekszi, az igaz, mint ahogyan ő is igaz. Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.?

Visszavárjuk az Urat. Késik, vagy türelmes? Nem tudom, érdemes-e ezt boncolgatni, különösen annak a fényében, hogy amikor visszajön, bizonyára milliók lázadoznak majd belül: ?várhattál volna még! Bezzeg a nagyapámnak egy egész életet adtál a felkészülésre, nekem meg csak egy harmadot, vagy felet (mint ha lenne olyan egyáltalán?)?

Ugye, kár lenne folytatni. Annál is inkább, mert nem erre készülünk. János apostol határozottan állítja, hogy már most Isten gyermekei vagyunk, de ez még nem a végállomás. A jövő még nagyobb, még szebb, még ígéretesebb: Olyanok leszünk, mint ő. Ennek érdekében érdemes a környezetemtől eltérő, Istenre néző lelkiismeretnek alárendelt életet élni! Ez határozza meg a lelki irányt, amit követni akarok.

A keresztyén élet valóban együtt jár lemondással és önmegtagadással, de ez valami olyasmi, mint amikor a hófehérbe öltözött menyasszony lemond a szenespince meglátogatásáról? S hogy ez magánügye-e? Erről talán a vőlegényt kellene megkérdezni?

KuT