Szánjuk rá időnket és energiánkat…

A szolgálati út mindig egy különös dolog. Az ember készül rá, gyakorol a kórus, a zenekar, és jó esetben lelkileg is készül a szolgálatra. Aztán a végén kiderül, hogy Isten különös csodájaképpen mindig az kapja a legtöbbet, aki szolgálatba indult. Sokszor már túl kényelmesek vagyunk, nehezen szánjuk rá az időnket és energiánkat (meg két napunkat) az ilyen szolgálatokra, de ha sikerül megtenni, akkor Isten bennünket is megáld, tanít, készít és még az is lehet, hogy a végén rajtunk keresztül is tud valami áldást eljuttatni másoknak. Sokszor átéltem már ezt, és most így jártam.

Nagyon jó volt egy kicsit belelátni a szatmárnémeti testvérek gyülekezeti és magán életébe is. Láthattuk azt a szeretetet és várakozást, amivel fogadtak, és vendégül láttak minket. Rá kellett döbbenem, hogy nem mi viszünk oda valamit, hanem nekünk van mit tanulnunk az ottani testvérektől: hűséget, odaadást, szeretetet, önzetlenséget…

Emlékszem, hogy jó 20 évvel ezelőtt sok nyugatról jött testvérrel, szolgáló csoporttal találkozhattunk. Sokszor azonban az volt az érzésünk, hogy igaz, hogy sokkal jobb módban élnek az ottani emberek, több lehetőségük, szabadságuk van, de mintha a hívő életük felszínesebb lenne. Hát, most valahogy így éreztem magamat ezen az úton, csak most a másik oldalon állva. Az eltelt évek alatt sokat változott az Isten is velünk volt és megáldotta a szolgálatot.

Úgy hiszem, hogy Ő kipótolta a mi gyengeségünket, és így áldást jelenthetett ez a hétvége. Az elején leírt sorrendet azonban nagyon fontosnak tartom. Ha szolgálatba indulunk, akkor először bennünket kell Isten üzenetének átjárnia, megdolgoznia, felszabadítania, megújítania, örömmel átitatnia és csak ez után fog tudni mások felé használni. Ez így működik.

Máshogy nem érdemes tenni, mert az csak erőlködés, magamutogatás. Isten segítsen minket, hogy minél többször tapasztaljuk meg az Ő kezét életünkön és akkor hitelesen fogunk tudni bizonyságot tenni Őróla!

 

 

Szegedi Balázs

Pécsi Baptista Gyülekezetnél

Május 8.-ára a pécsi Baptista gyülekezet vendégszereplésre hívta a budafoki ének és zenekart, valamint lelkipásztorunkat. Kakukkfiókaként (hála érte!) velük utazhattam én is. Nagy várakozással néztem a nap elé, tudtam, sok élményben lesz részem. Így is történt. Ez alkalommal egy nagy, sosem látott közösségbe kerültem. Azonnal éreztem, hogy az emberek ugyan nem ismertek, de nem idegenek. Biztos tapasztaltátok már, hogy ilyen szeretetet, biztonságot, nyugalmat az ember igazán csak olyan helyen érez, ahol a jelenlevőket egy erős szál fűzi össze: a testvérszeretet. Egyek vagyunk személyes ismeretség nélkül is, hiszen ugyanaz mindegyikünk Atyja, Aki nevében valójában összejöttünk. Örömmel láttam, hogy sokan ismerik is egymást, hallottam, hogy többeket rokoni szálak is összekötnek. Olyan bensőségesen köszöntötték egymást! Szívet melengető volt látni.

Az énekkar és a zenekar a 2 alkalom során egy egész hangversenyt adott nagy örömömre, de ahogy hallottam, a vendéglátók is osztoztak véleményemben. Csak azt sajnáltam, hogy itthon nem minden vasárnap ilyen aktívak. Pedig de jó lenne! Az Ige nekem az Istenbe vetett feltétlen hitről és annak gyümölcséről szólt. Fél szívvel kár az Urat szolgálni, csak magamat csapom be vele. Kizárólag, ha semmit sem engedek életemben fontosságban az Úr elé, akkor számíthatok az Ő megmentő kegyelmére, de az biztosan be is fog következni. A déli szünetet családoknál töltöttük. Biztosan senki nem jött vissza éhesen a délutáni összejövetelre. Számomra kissé szorosnak tűnt az előtte még kényelmes szoknya. Indulás előtt is válogatottan finom süteményekkel igyekeztek mindenkit feltankolni a hosszú útra, pedig nem gyalog kellett elindulnunk. Úgy látszik a magyaros vendégszeretettel csak a gyülekezeti vendégszeretet vetekedhet.

Köszönöm Uramnak az egész szép napot!

Barcsay Klára

Gyereknapok

Volt olyan ismerősünk, aki értetlenül nézett rám, amikor gyereknapi meghívót adtam át neki novemberben. „Gyereknap? De hiszen az májusban van!”  Hivatalosan igen, egy évben egyszer, de nálunk mostanában szinte  havonta, amikor  szombaton kb. 10–2-ig várjuk gyerekprogramokkal a gyülekezetbe járó gyerekeket és barátaikat, akiket meghívnak. Már az elmúlt években is tartottunk ünnepekhez kötődve – húsvéti, karácsonyi – gyereknapokat, de a nyári 1 hetes napközis tábor óta, ahol a résztvevők kb. fele gyülekezeten kívüli gyerek volt, és nagyon jól érezték magukat, azóta szinte havonta visszavárjuk őket.

Ezek a szombati gyereknapok kézműveskedéssel kezdődnek: minden alkalomra legalább 3–4-féle ötlettel készülünk. Amikor megérkeznek a lurkók, körülnéznek, hogy melyik asztalhoz van kedvük leülni, és már készülnek is az első munkadarabok. A barkácsolást megszakítva bibliai történettel folytatjuk, és mire megtanulnak egy hozzá kapcsolódó igeverset, addigra már terített asztal várja őket. Aki jól lakott, az folytathatja a barkácsolást ott, ahol abbahagyta, s ha elkészült, átülhet egy másik asztalhoz, és elkezdhet egy másikat. A szülők nem győznek csodálkozni, amikor teli kézzel indulnak haza: „Hogy fért bele ennyi minden egy fél napba!”

A visszajáró gyerekek nagyon lelkesek. Tanítványaim, és gyerekeink osztálytársai közül van 3 család, akik mindig örülnek a következő meghívónak, a nyári napközis tábor óta nem hagynának ki egy alkalmat sem. Volt vendégszülő, aki felajánlotta, szívesen segít bármiben, szóljunk nyugodtan. Olyan – szintén vendégszülő – is volt, aki már annyira otthon érzi magát köztünk, hogy legutóbb felmosót fogott, és velünk együtt takarított a végén.

Szerintem fontos, hogy a gyerekek jól érezzék magukat a gyülekezetben, hogy legyenek olyan alkalmak, ahova örömmel jönnek, mert jó élményeket szereznek, és ahova szívesen hívják meg barátaikat is. Jó látni, hogy ezek a szombatok kifejezetten ilyenek. Meg azt is, hogy sok – gyülekezetbe nem járó – szülő is örömmel bízza ránk gyerekeit. Imádkozzatok ezekért az alkalmakért!

Sarkadi Kamilla

Missziós beszámoló

Hálás szívvel gondolunk Rátok, mint Istenünk imádságunkra adott válaszára. Köszönjük a Gyülekezet I—II. havi 30 000 Ft adományát, mellyel segítettétek, hogy a gyermekek megismerjék az élő Istent. Ezek a hetek az Örömhír Klubok szolgálatával, tanítók képzésével s az irodalmi kiadványok előkészítésével folynak. Hálásak vagyunk Istennek a március 26-án a Budafoki Baptista Gyülekezetben megtartott VISZ-konferenciáért, s mindazokért az áldásokért, melyekben mind a szülők, mind a tanítók, mind a gyermekek részesülhetnek, részesülhettek.

Az elmúlt évi családi hírek. A múlt évben nem történt semmi különös velünk:

Nem ment férjhez egy lányunk sem, nem született egy unokánk sem és nem halt meg senki a családból. Nagymamáink 90 és 91 évesek, ami igazi nagy hálaok. És nem kellett senkit megoperálni – bár én befeküdtem a kórházba de. 10-től kb. du. l-ig, s mikor megvizsgált az orvos, hazaküldött, hogy nincs szükség műtétre. Talán csak azért kellett bemennem, hogy a kórteremben kioszthassam a betegtársaknak a kis evangelizáló füzetkéimet, s a Mai IGE áhítatos füzeteket, s örömmel hazajöttem. Nem törtünk össze egy autót sem, nem vettünk semmi nagyobb új dolgot.

Annál több javítani való újult meg.

Csak csodálom Istent, ahogyan mint egy szerető édesapa, gondoskodik rólunk.

Tahiban szinte mindenünk velünk öregszik:

a bojler kapcsolóját cserélték nagy összegért, a 30 éves mosógép helyett vettünk egy használtat fél áron, a belenőtt növényektől eldugult csatornát a terasz alól ki kellett helyezni új helyre. Közben kaptunk ingyen egy gáztűzhelyt, aminek az üzembe helyezése került sokba, a lépcsőházba a nagy esőzések idején vödrökbe csorgó víz sem jön már be, mert a tetőt is megjavították.

Amikor 2-3 éve megvettük családi autónak a 8 éves új Opelt, még sok minden jól működött benne, de így tini korba érve sok idő- és pénzráfordítást igényel. Hála az Úrnak, a tavaly 10 éves szolgálati autót is felújították. Hiába van nyugdíjas bérletünk, mivel már nem nagyon bírunk rövid távon sem cipelni, egyre nagyobb szükségünk van az autóra. Jó, hogy nem tudunk már sokat gyalogolni (mert fáj a lábunk), így legalább nem kell külföldi utakra mennünk – már nem vágyunk turistának lenni Egyiptomban, mint fiatalabb korunkban elképzeltük.

De még elmehettünk férjemmel együtt táborozni Nagybörzsönybe, csodálatos környezetbe, ahol nekem jó volt H. Zsanettel együtt tanítani az óvodás csoportot.

A HÁLÁRA a VISZ munkában is sok okunk van:

A VISZ-en belül munkatársaim sok helyen tartottak táborokat. Nekem igazi öröm volt a gyerekek között V. Katival Szentendrén júliusban lánytábort,

Augusztusban fiútábort tartani. Minden év egy ajándék, amíg még táborozhatok a gyerekekkel, hiszen sokan közülük az évnek ebben az egy hetében vannak csak az Ige közelében. Hálás vagyok minden kisgyermekért, akit taníthatok: ha csak egy éneket vagy csak egy aranymondást visz is magával a szívében, hát még ha a megváltás csodáját is átéli.

Nagyon hálás vagyok, hogy V. Kati évek óta „visszasegít” Nagybörzsönyben augusztusban a házassággondozó szolgálat családos táborában. Az elmúlt nyáron a legkisebbek között szolgált. Én egy kiváló óvó nénit kaptam az Úrtól tanítótársul H. Zsanett személyében. Nagy élmény volt, hogy bár nem ismertük korábban egymást, mégis nagyon jól tudtunk együtt szolgálni. Hála érte az Úrnak! Az ovisokkal minden nap sétáltunk a patak mellett, s áldhattuk az Urat: már maguktól énekelték, hogy „A pataknál oly jól érzem magamat…”

Köszönöm az imádságodat ezekért a táborokért, mert az Úr átsegített a fáradtságokon (a napi sok lépcsőzésen), megóvott tanítókat, gyermekeket egyaránt a balesetektől, betegségektől, s adott néhány jó beszélgetést ezeken a heteken a gyermekekkel. Nem mindegyik gyermek érti, miért is lehet jönni beszélgetni, de van, akinek az életében itt indul el a döntő változás, vagy a korábbi döntésének megerősítése. Imádkozz a Szentendrén velünk táborozó gyermekekért, mert akik egész évben csak ezen az egy héten vannak hívő környezetben, azoknak csak az Úr csodája őrizheti meg a hitüket a hitetlen környezetükben.

Híreink – Terveink – Imatémáink

2011-ben Pécelre várjuk a szabadtéri szolgálatra készülő fiatalokat, július 3-tól 15-ig, a gyakorlati héten Budapesten és környékén tartanak 5 Napos Klubokat.

További tanfolyamainkról tőlem vagy a VISZ honlapján tájékozódhatsz ()

Minden hó utolsó keddjén Tanítói műhelyt tartunk a Kálvin tér 7. I. emeletén, 18.00-20.00 óráig, március 29-én (téma: Húsvét) és április 26-án (téma: játszótéri evangélizáció).

Csütörtök esténként a Budafokon, a Menedék Alapítvány Tea Klubjával párhuzamosan tartom a gyerekeknek az Örömhír Klubot este 6-fél 8-ig. Ha szeretnél egy Örömhír Klubban tanító vagy segítő lenni, itt van rá lehetőség.

A testvérek életére és minden szolgálatára Isten gazdag áldását kívánom, a VISZ, és a magam nevében is.

A VISZ munkatársa:Verebesné Banka Ida

Dobos híradó

Kedves Barátaink és Testvéreink! Köszöntünk benneteket Tóalmásról. Nagy kiváltság, hogy itt szolgálhatunk, ahol az elmúlt 20 évben olyan sok fiatal hallotta az evangéliumot és döntött, hogy követi az Úr Jézust. Ezen a nyáron 760 táborozó fiatal jött egy hét vakációra a táborunkba. A 7 hét táborozás alatt 150 önkéntes segítő segített a táboroztatásban. Nemcsak Magyarországról, hanem más országokból is érkeztek táborozóink. Miközben volt egy nagyszerű hetük, hallhatták az Isten Igéjét és az Úr Jézus hívását, hogy kövessék Őt. Ez is az Isten munkájának az egyik csodája, hogy most itt szabadon hirdethetjük az evangéliumot. Amíg a lehetőség itt van, ki kell használnunk, hogy a felnövő generáció hitre jusson, és új látást nyerjen egy új életre az Úr Jézus által.

Augusztus 8-án fejeztük be a huszadik nyári táborunkat az Élet Szavánál, Tóalmáson. A sokféle sport és játék mellett a táborozók mindennap hallhatták az evangéliumot a reggeli és esti bibliaórákon. Angol és német anyanyelvű segítők nyelvoktatást tartottak az e nyelvek iránt érdeklődőknek. A tábor utolsó hetében, most először az Élet Szava történetében, az amerikai fociba is belekóstolhattak sportos táborozóink. Nem számítottunk rá, hogy ennyire nagy lesz a sikere. Bármilyen programról is legyen szó a táborozás során, mindegyiknek az a célja, hogy személyes kapcsolatot építsen táborozóink és hitben járó segítőink között, hogy minden egyes táborozó megtapasztalhassa az őszinte keresztyéni törődést és szeretetet.

Táborozóink létszáma hetente 90–140 között mozgott, rajtuk kívül tanácsadók, segítők és még számtalan vendég segített a táboroztatásban. Szakácsaink naponta háromszor általában 200 főre főztek. A tábori hetek egyik csúcspontja a péntek esti tábortűz, amikor a táborozók megoszthatják bizonyságtételüket arról, hogy Isten mit végzett az életükben a hét során. Ezen a nyáron is sok szívet melengető és megható bizonyságtételt hallottunk. Hálásak vagyunk az Úrnak, hogy a 765 táborozó közül sokan elfogadták Jézus Krisztust. Sokan közülük nem hívő családból jöttek. Kérünk ismeretlenül is imádkozzatok értük, hogy maradjanak meg és növekedjenek a hitben. A szerbiai táborok is, amelyeket szintén a mi munkatársaink szerveznek, az eddigi legjobbak voltak. A négy tábori hét alatt, több mint 330 táborozó vett részt a táborokban, és sokan döntöttek Krisztus mellett. Sajnos Ildikó lábműtétből való lábadozása miatt, ebben nem tudtunk részt venni. Hála Istennek már sokkal jobban van, de a trombózis miatt, még néhány hónapot várni kell, mire a csavarokat is el tudja távolítani a sebész a lábából.

Amint az előző levelünkben említettük, a kastély renoválása június végén megkezdődött. Nagyon jól halad a munka, és lehetséges, hogy az eredeti határidő, október 15-e előtt elkészül. Hálásak vagyunk az Úrnak a jó előrehaladásért, és azért, hogy mindeddig megőrzött bennünket a felújítás során. Nem történt baleset. Eddig „csak” két vendégszobában tett kárt az eső, amikor szó szerint nem volt tető a fejünk felett, mármint a kastély épület felett, napokig zuhogott az eső. Bízunk benne, hogy az Úr továbbra is megőriz mindannyiunkat, különösen azokat, akik a tetőn dolgoznak. Hamarosan elkezdődnek a fűtés korszerűsítés munkái is a kastély épületben. Az ősz és a tél rohamosan közeledik, ezért ez sürgős feladat.

Kettőnk személyes felelőssége a táborok idején nem sokban változik. Ildikót munkája nagyrészt nyáron is az irodájához köti, különösen most a felújítások idején, mivel az építési bizottságban is ki kell vennie részét a munkából. Bélának ezen a nyáron újabb feladata is volt. A WOL Élet Szava tóalmási kastély ingatlana bejegyzett országos műemlék és arborétum, ami azt jelenti, hogy jogszabály kötelezi az Élet Szavát arra, hogy az ingatlan rendszeresen látogatható legyen a közönség számára. A táborozóink legnagyobb része 18 év alatti, így amíg nálunk táboroznak, felelősek vagyunk értük, ezért felügyelnünk kell a kapu forgalmát. Ezen a nyáron Béla heti három napon át a kapuban fogadta a látogatókat. Ez nagyszerű lehetőség volt számára, hogy bemutassa az Élet Szava szolgálatát, és egyúttal megossza az evangéliumot is a látogatókkal. A hét további részében a tábori karbantartásban dolgozott, és ugyanúgy, mint évközben, szabadtéri evangelizáló csoportokat vitt Budapestre szolgálni, hogy a főváros utcáin hirdessék az evangéliumot. Az ifjúsági tábori heteken pedig minden szerda este a drámacsoporttal szolgált, akik a táborozóinknak is bemutatták az „Újjászületve élő reménységre” című drámát. Hétvégeken pedig „idegenvezetőként” segített azoknak a csoportoknak, akik az USA-ból érkeztek, hogy nyelvtanárokként, edzőkként vagy „csupán” a fizikai munkájukkal segítsenek táborunkban. Hálásak vagyunk, hogy vannak, akik készek időt és anyagiakat áldozni azért, hogy a világ másik végéről is eljöjjenek egy-két-három hétre, hogy segítsenek a szolgálatban. Ahogy Béla gyakran említi: „Az Élet Szava szolgálata csak a keresztyének nemzetközi összefogása révén lehetséges. E nélkül nem tudnánk tenni.” Mennyire igaz! Hálásak vagyunk mindenkiért, és mindenkinek nagyon köszönjük, hogy akár távolról, akár közelről, akár a személyes részvételével: bibliatanár, segítő, tanácsadó, sportedző, nyelvtanár vagy „csak” fizikai munkájával segítő, akár tárgyi adományával – mint például sportszerekkel – segítette szolgálatunkat ezen a nyáron. Mindezzel nagy hatással voltatok táborozóink életére.

A tábor utolsó napja befejeztével augusztus 8-án még egy különleges esemény várt ránk, két kedves barátunk, Randall és Tímea Stone esküvője. Randall, Béla egyik régi barátja Kaliforniából. 2007 nyarán „csak” egy hétre jött segíteni angolt tanítani, de még abban az évben visszajött, hogy a Bibliaiskolánkban tanuljon. Tímea pedig Erdélyből jött hozzánk tanulni, és végül mint munkatárs itt maradt. Hálásak vagyunk, hogy Isten összevezette az életüket. Köszönjük az imádságaitokat, és hogy mellettünk álltok a szolgálatban.

Szeretettel: Béla & Ildikó

Láthattam munkám gyümölcsét

Kedves barátok és ismerősök,

az amszterdami repülőtéren tudtam; igen, újra visszaérkeztünk. Vissza Európába, vissza a jóléti kontinensre. Szikrázó, csillogó kirakatok és üzletek, drága bárok és kávézók. Divatosan öltözött emberek, laptoppal, iPhone-nal és mindenféle higthech dolgokkal felszerelve, akik láthatóan mindig nagyon sietségben voltak. Legalábbis olyan céltudatosan mennek általában, gyorsan és gyakran barátságtalan arckifejezéssel rohannak tova.

Mi az, ami egy embert boldoggá és elégedetté tud tenni? – gondolkoztam magamban. Hiszen nekünk itt mindenünk megvan. Sok mindennel több, mint azoknak az embereknek, akiket Afrikában, Ugandában láttam. Mire van tulajdonképpen szükségünk az életben, és ahhoz, hogy boldogok lehessünk?

Nemrégen jártam abban az országban, melyet „Afrika gyöngyének” neveznek.

Ugandában az embereknek sokkal ke-vesebbjük van, és ennek ellenére kedvesek és barátságosak, általában mosolyognak, és segítőkészek és örülnek a világ kis szépségeinek.

Szomorú embereket és gyerekeket is láttam Ugandában. De ők nem azért voltak szomorúak, mert a legújabb videojátékot nem kapták meg, vagy mert nem a Nike cipőt vették meg nekik a szüleik. Ők azért voltak szomorúak, mert éhesek voltak, mert talán fájdalmaik voltak. Ők azért voltak szomorúak, mert a szüleik is azok, vagy egyáltalán a családjukból még maradtak. Szomorúak voltak, mert egyszer csak egyedül, magukra hagyták őket, vagy megverték őket. Szomorúak voltak, mert az ő kis világuk – már az ő gyermeki korukban – a feje tetejére állt. Idegen emberekhez kerültek, akik kedvesnek tűntek…, de ők nem ismerték őket.

Ilyen kislány a kis Rachael is. Csak kb. 1-2 hete volt a Noé Bárkája gyermekotthonban, amikor mi ott jártunk. Eleinte tartózkodott kicsit tőlem, azután viszont egyre szívesebben jött hozzám, és hozzam bújt. A kis kezeivel szorította az én kezemet, mintha egy biztos pontot keresett volna. A szája még egész maszatos volt az evés utáni maradékoktól, már szinte úgy rászáradt, hogy víz nélkül már le sem lehetett kaparni azt.

Rachael nem mosolygott, még ha nálam láthatóan jól is érezte magát… Még valószínűleg jó pár hétre szüksége van, ahhoz hogy újra nevetni tudjon, és hogy az új otthonában, a Noé Bárkájában az új kb. 95 testvérével otthon érezze magát. Sajnos a családja egyszerűen elhagyta őt, itt az ő kis története:

Új remény…

Ha Rachael már nem is lehet most a családjában, de szép helyen lehet, ahol szeretik őt, és ahol szeretetben és törődésben nőhet fel. Ahol Isten szeretetét ismerheti meg. Itt majd óvodába és iskolába fog járni.

Ruhát, élelmet és játékokat kap, és egy kőházban lakhat, fürdőszobával. Kőház – semmi különös, mondhatná az ember. Ugandában a legtöbb ember saját maga által összetákolt agyagviskóban és házakban lakik, még padló sincs benne. Folyóvízről és áramról már nem is beszélve.

Paradicsom vagy keserű szegénység?

Az érme egyik oldala: Uganda egy sík ország és az Egyenlítőnél fekszik Afrika keletre eső részén. Természeti szépségei és sokszínűsége miatt „Afrika gyöngyének” is nevezik. Széles területeken trópusi esőerdők és dús szavannák borítják. Délkeleten fekszik a Viktória-tó, amely, mint Uganda minden tava, a Nílust táplálja. Az ország tavainál él a világ legtöbb vízilova, és az esőerdőkben kis szerencsével, gorillával találkozhatunk.

Az érme másik oldala: a lakosság kb. 60 százaléka 15 év alatti gyermek. Gazdaságilag nagyon nehéz az országnak, és ez évről évre csak romlik. Ugandában a várható életkor körülbelül 47 év. Az AIDS is súlyos probléma az országban. A lakosság növekszik, de az orvosi ellátás hiánya és a nem kielégítő higiénia miatt meghalnak a felnőttek, akiknek a sok gyermeket fel kellene nevelniük.

A szegénység elkeserítő: alig van munkalehetőség, megművelendő földterület is nagyon kevés van a sok embernek, vagy azok nagyon drágák. A legtöbb embernek alig jut élelemre, ruhára és gyógyszerekre. A lélegzetelállítóan szép banánfák alatt mezítláb futkosnak a gyerekek, koszos és szakadt ruháikban a düledező agyagviskók között.

Mi történik, ha egy ember elveszíti a reményt és az esélyt egy jobb jövőre? Mi történik, ha egy ország veszíti el a reményt és az esélyt egy jobb jövőre?

Ezért dolgozunk nemcsak azon, hogy gyermekek ételt és ruhát kapjanak, akiknek nincsen családjuk, hanem a célunk hosszú távon is segíteni. Célunk, hogy fiatal anyukáknak már a gyermekeik születésénél segítsünk, és őket támogassuk. Hosszú távú változást szeretnénk Ugandában elősegíteni. A gyermekotthon területén felépült új gyermekklinikán szeretnénk anyukáknak orvosi segítséget nyújtani, felvilágosítást adni és őket a gyermeknevelésre felkészíteni.

Olyan generációkat szeretnénk látni, amelyek egy másfajta, jobb jövőt tudnak majd maguknak és az országnak felépíteni.

Nagyon örülök, hogy láthattam Ugandában a munkám gyümölcseit. Ez még inkább megerősített abban, hogy ezt továbbra is végezzem. Mindannyiótoknak köszönöm, akik engem ebben a szolgálatban támogattok, imádságban és anyagiakban. Hogy továbbra is sok reményét veszett gyermeknek tudjak segíteni, támogató szülőket keresni, még további támogatókra van szükségem; olyan emberekre, társakra, akik havonta rendszeresen vagy esetenként támogatnak. Nagy örömöt szerez, ha ti is csatlakoztok ehhez, és hozzájárultok a megélhetésemhez és fizetésemhez a GAiN-nél. Így egy csapat leszünk ebben a szolgálatban. Szívesen mesélek többet is a szolgálatunkról, ne habozzatok megkeresni engem.

A következő levelemben Izraelbe kalauzollak benneteket…

Addig is napfényes üdvözlettel: Kerekes Andrea