A Budafoki gyülekezet fúvós szolgálata

Története

A budafoki fúvósok szolgálata több mint két évtizedre tekint vissza. Néhány zenélni tudó gyülekezeti tag aktív munkája és Isten szolgálata iránti vágy kapcsán jött létre. Megalakulásakor id. Gaál László állt a zenekar élére, ő töltötte be a karmester és egyéb szervezési feladatok szerepét. Fontosnak tartotta az utánpótlás kinevelését, így gyakran járt a gyülekezet családjainál, és próbált kedvet csinálni a gyerekeknek, kezükbe adva egy-egy hangszert. Tanácsára a zene után érdeklődő fiatalok zeneiskolába iratkoztak, és ott sajátították el a zenei alapokat. Ennek eredményeképpen néhány év alatt közel harminc főre nőtt a zenekar létszáma.

2006-ban id. Gaál László halála után Szilágyiné Mátyus Elvira vállalta a zenekar karmesteri szolgálatát és máig ő áll a zenekar élén.

Repertoár

Az elmúlt több mint húsz évben az együttes repertoárja folyamatosan bővült, több klasszikus mű átiratát és evangéliumi énekfeldolgozást tanult meg. A zenekar zenei stílusára mindig is jellemző volt, hogy nem az „indulós” irányvonalat követte, hanem inkább a könnyedebb és modernebb énekeket, spirituálékat, illetve a mély mondanivalókkal rendelkező baptista énekek feldolgozásait részesítette előnyben. A zeneszámok hangszerelésében kiemelkedő munkát végez Hellinger Gábor, aki a megalakulás óta aktív tagja a zenekarnak. A darabokban közös az, hogy mindegyik Istenről szól, és róla tesz bizonyságot.

Szolgálataink

Gyülekezetünkben havi rendszerességgel illetve nagyobb ünnepekkor szolgálunk. Számos más helyen is vállalt szolgálatot a zenekar, Németországtól kezdve Szlovákián keresztül Erdélyig, de Magyarországon belül is több baptista gyülekezetben és egyéb helyszínen (pl.: váci börtön) megfordultunk. Szívesen teszünk eleget minden felkérésnek tudván, hogy Istennek végezzük e szolgálatunkat.