Baptisták megjelenése Budafokon: az úttörés!

Az első protestáns evangéliumi közösség, amely talajra talált és gyülekezetet alapított az addig tisztán római katolikus Budafokon, a baptista volt. 1881-ben a német nyelvű Meyer Henrik – a jelenkori magyarországi baptista evangéliumi misszió nagy úttörő egyénisége – kezdte el a missziómunkát az akkori Promontoron. Önéletrajzában és egy korabeli német újságban leírja, hogy milyen üldöztetések között jött létre a baptista gyülekezet Budafokon.

Az első missziós lépéseket Meyer Henrik Budafokra érkezve elment a községbíróhoz és engedélyt kért egy vendéglő kibérlésére, egy vallásos előadás megtartására. Ez a szándék a bíróban és a helyi egyház képviselőiben nagy ellenkezést váltott ki, és nem titkolt szándékkal igyekeztek megakadályozni az előadás megtartását. Felmondták a vendéglőssel kötött megállapodást, és szigorúan megtiltották, hogy Meyer Henrik azt használhassa.

Nem sokkal e kudarcba fulladt próbálkozás után sikerült egy kisebb épületet kibérelni egy családtól, és itt megtartani az első összejöveteleket. Ebben az időben a kb. 6000 főnyi lakosságból mindössze 4 család volt protestáns. Ezek a családok hívogatták el ismerőseiket, barátaikat az első istentiszteletre, amelyet Meyer Henrik tartott. Meyer Henrik így ír erről naplójában

“Az épület körül szabad tér volt. A tulajdonos lakása oldalt volt a sziklába vésve. Sok sziklalakás van ezen a környéken. Padokat és asztalokat vittünk oda. Az első összejövetelen kb. 200 személy volt. Amikor később szaporodott az érdeklődők száma, a szabadban tartottuk alkalmainkat. Ebben az időben egy asszonyt merítettem be a Dunába” -Õ volt az első baptista Budafokon, Fervagner Józsefnénak hívták.

Rendszeres istentiszteleteket 1882 óta folyamatosan tartanak a baptisták Budafokon. Évről-évre többen voltak, akik bemerítkezésükkel beépültek a gyülekezetbe.

Üldözések

1883-ban a kis gyülekezet kemény üldözésekben részesült, Meyer Henrik egy német baptista lapban számolt be az eseményekről “Üldözés Magyarországon” cimmel:

“Budafokon, egy német katolikus faluban, 2 óra járásnyira Budapesttől az 1883 évben sok szenvedést kellett eltűrjenek a testvéreink, amennyiben gyakran saját házaikban és az utcán tettleg bántalmazták őket, házaikat megrongálták, berendezésüket több esetben összetörték és más egyéb károkat okoztak nekik… 1883.02.02.-án fél 1-kor feleségem és két testvérnő kiséretében megérkeztünk Budafokra. Imatermünktől kb. 20-30 lépésnyire voltunk, amikor egy sereg asszony és fiatal suhanc az utunkat elzárta. Mindnyájunkat kezdtek ököllel és botokkal ütni-verni, az imaházunktól mind távolabbra. Néhány perc múlva már véresre vertek minket, ruháinkat pedig elszaggatták. A támadóink a községháza felé űztek. Besiettünk a községházára, abban a reményben, hogy védelmet találunk, és biztonságban leszünk. De a jegyző, aki az egyetlen tisztviselő volt, nem engedte meg, hogy ott tartózkodjunk… rosszindulatú szavak kiséretében kiűzött minket a folyton szaporodó és egyre dühösödő tömeg közé… A legveszedelmesebbek voltak az erős fiatalemberektől elszenvedett bot és ökölcsapások. Kedves feleségem máig is szenved ezektől a heves fájdalmaktól… Többször lerogytunk az ütlegelés és rugdosás következtében a sárba, a kimerültség miatt, úgyhogy életben maradás felöli reménységünk is kezdett elhagyni, inkább fekve maradtunk volna… Felráncigáltak hajunknál fogva, majd odább lökdöstek és rángattak. Vértől, sártól elborítva, egész testünkben remegve érkeztünk hazakéső este… a tömeg visszavonult az imaházhoz és újólag összetört mindent, amit talált. Testvéreimket azóta is saját házaikban megtámadják, az utcán és a munkahelyükön gyalázzák ésmegkárosítják őket.”

Elszomorító, hogy a leírt eseményről a Protestáns Egyházi és Iskolai lap 1883.februári száma cinikus hangon ad rövid hirt a budafoki eseményről:

“A baptisták főnöke, Meyer Henrik, panaszt emelt az óbudai járásbíróságnál amiatt, hogy őt a promontori asszonyok kiseprűzték a faluból, s fejét több helyen beszakították.”

A véres evangéliumi magvetés sajnos halálos áldozatokkal is járt. A katolikus papok által fellázított tömeg többször elkövetett az elöbbiekhez hasonló önkényes bántalmazásokat. Az első halálos áldozat egy tíz hónapos csecsemő volt. Az egyik házban éppen összejövetelt tartottak. Erről érrtesülve tömeg érkezett a házhoz, és dühödt kiabálások közepette köveket dobáltak be az ablakon. Az egyik ilyen kő éppen eltalálta a bölcsőben fekvő kisbabát, aki azonnal belehalt sérülésébe.

A másik áldozat egy Németországból jött fiatal lelkipásztor, Eiler testvér volt, akit ugyancsak hasonló módon annyira megvertek az utcán, hogy rövidesen ő is meghalt. A szenvedéseket megadással viselte, sőt örült annak, hogy Mestere méltónak találta Érte áldozni életét.

Az 1880-as évek végére megszünt a baptisták üldözése Budafokon. Hozzájárult ehhez a felsőbb állami hatalmasságok védelmet nyújtó intézkedései is, de a közösség lakói, főként a helyi katolikus egyház és a községi vezetés is tudomásul vette, hogy ez a buzgó keresztyén hívő kis közösség senkinek sincs ártalmára. Kiderült az is, hogy a gyülekezet tagjai éppen hitüknél fogva szenvedélyektől mentes, szorgalmas, becsületes emberek, akiket érdemes alkalmazni, családi életük tiszta, rendezett és gyermekeik jó szellemű nevelést kapnak.

Imaházépítés és önállóság

Hat éves kelet-európai utazás után, az 1870-es évek elején érkezett hozzánk mint bibliaterjesztő. Abban az időben az volt a feltétele, hogy valaki a Brit és Külföldi Bibliatársulat alkalmazottja lehessen: Ne terjesszen más könyvet a biblián kívül, ne folytasson semmiféle vallásos propagandát. – Meyer Henrik azonban úgy vélte, hogy a bibliát csak megtért emberek olvassák, tehát fontos a bizonyságtétel. NemÕ tehetett arról, hogy a megtérés baptista propagandának minősült. Az első bemerítés után elveszítette állását, önálló prédikátorrá vált, de mindössze 4 taggal. Kapott némi támogatást innen-onnan, de elsősorban Isten gondviselésére számított. Nem is csalatkozott az ùrban.

1874-ben gyülekezetet alapított Budapesten a Wesselényi utcában, és 1880-as évek elejére már 12 helyen müködött gyülekezet. A budafoki missziót is szintén ő indította el, és 1881-ben alapította meg gyülekezetünket.

A budafoki baptista gyülekezet megalakulásától (l882) 1910-ig – tehát 28 éven át – a Wesselényi utcai gyülekezet leánygyülekezete volt. Pásztora, Meyer Henrik az országos misszió sok más területén is munkálkodott, csak ritkán tudott kijárni Budafokra. Számos munkatársa azonban rendszeresen látogatta a gyülekezetet. A lassan növekvő – de hitében erős – gyülekezet 1900-ban a Gellért u. 9. alatt vásárolt telken imaházat épített Meyer Henrik irányításával és jelentős anyagi támogatásával. A 200 ülőhelyes új és immár saját imaház tehát már tárt kapukkal várt minden érdeklődőt. 1910-ben önállósult a gyülekezet Steigner Mátyás lelkipásztor vezetésével. Szolgálata révén a gyülekezet gyors fejlődésnek indult, a bemerített tagok száma növekedett, és az ifjúság lelkesen vágott bele a missziómunkába, hogy elérjék isten üzenetével a környezetükben élő embereket. Az énekkar gyakran énekelt a tereken, hírdetve Isten szeretetét mindenkinek.

A II. világháború végéig a gyülekezet többségében német anyanyelvű volt – mint korábban lakói is. Az istentiszteletek német nyelvűek voltak.

A háború végén az önkéntes kitelepítések miatt a gyülekezet nagy része (néhány család kivételével) Németországba költözött. Az itt maradt kb. 4 család hűséges kitartásának köszönhetően nem kellett becsukni az imaházat. Sok nehézség árán tudták csak fenntartani magukat, de fáradozásuk gyümölcse képpen az 1950-es években idetelepült vidéki magyar családok új életet hoztak a gyülekezet életébe.

1966-ban már ismét több, mint 30 bemerített tagja volt a gyülekezetnek. És természetesen a gyermekeik és mások is rendszeresen látogatták az istentiszteleti és egyéb alkalmakat.

A 60-as évek végétől újabb lendületet vett a kerületben az egyházi munka, az új lelkipásztor, a fiatal és ambiciózus Kovács Géza vezetésével, aki 1989-ig volt a gyülekezet lelkipásztora.

Egyre nagyobb probléma lett, hogy a 200 ülőhelyes Gellért utcai imaház szűknek bizonyult az egyre gyarapodó közösségnek, és a terjeszkedési lehetőség pedig hely hiányában lehetetlen volt.

Ráadásul 1968-ban kiderült, hogy az épület valamilyen félreértés folytán az államosítások idején állami tulajdonba került, pedig az egyházi célokra használt épületeket általában nem államosították. E körülményeket figyelembe véve 1978-ban az illetékes hatóságok engedélyt adtak egy új imaház építésére. Két telket vásárolt a gyülekezet a Péter-Pál u.17-19. szám alatt. Itt épült fel az új “Isten Háza” 1979-82 között.

A terveket egy helyi mérnök testvér vezetésével a gyülekezetből verbuválódott mérnök csapat készítette. A kivitelezést házilagosan a gyülekezet tagjai végezték óriási lelkesedéssel és még nagyobb áldozatkészséggel. Az új létesítmény istentiszteleti nagyterme 500 ülőhelyes és még számos közösségi terem illetve iroda áll a gyülekezet rendelkezésére. A jelenleg 380 bemerített tagú gyülekezet gyermekeivel, látogatóival együtt belakja az új épület valamennyi helységét.

1989-től 2014-ig Kulcsár Tibor lelkipásztor állt gyülekezetünk élén, és fáradozott az evangélium továbbadásában.

2014 Április -től 2015 év Júniusáig a Magyarországi Baptista Szövetség elnöke Papp János lelkipásztor tv a helyi vezetőséggel együtt munkálkodott gyülekezetünk fejlődésében.

2015 szeptembertől 2017 Áprilisig Varga György Lelkipásztor testvér volt ügyvivő lelkipásztorunk.

2017 Május 2-tól Isten vezetésével gyülekezetünk imádságára válaszként  Lukács János lelkipásztor testvérrel gazdagodott közösségünk.